Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

kendo

blogavatar

A Budapest Főnix Kendo és Iaido Klub blogja.

Utolsó kommentek

Miért szeretjük a Tisza Kupát?

Tavaly már írtam egy cikket a Tisza Kupáról itt a blogon, illetve a verseny baráti hangulatáról, így azt hiszem, ezt nem kell külön bemutatnom (emlékeztetőül: tavaly a Főnix „A” csapatunk Gasparin Szabolcs, Korbély László, Lukács Marcell összeállításban második helyet ért el, Horváth Orsolya Fighting Spirit díjat kapott). Vegyes csapatok, vicces csapatnevek, sőt, idén már elterjedtté vált az a szokás is, hogy a csapatok külön zekkent (az a vászon zsák, amir a csapatok nevét hímzik fel)) csináltatnak maguknak az eseményre, rajta egyszeri csapatnevüket (és álnevüket) feltüntetve.

A verseny felépítése hangulatához hasonlóan egyedi. A Tisza Kupa ugyanis két poolkört mennek a csapatok, ami azt jelenti, hogy az első poolból kikerült két legjobb csapatot ismét beosztják négyfős poolokba az első kör után megmaradt csapatokkal, és csak onnan kijutva kezdődik az egyenes kiesés. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a két, döntőbe kerülő csapat összesen kilenc meccset kell hogy vívjon a versenyen.

A tavalyi eredményt „feljavítva” a Főnix „A” csapattal (Gasparin Szabolcs, Szegőfi Ákos, Lukács Marcell) első helyezést értünk el. Az elődöntőt a Serbia 1.-el, a döntőt az idei verseny nagy meglepetést okozó cspatával, a montenegrói Buducnost Kendo Klub tapasztaltabb, egykori válogatott versenyzőivel vívtuk. Mind az elődöntő, mind a döntő kemény vívásokat tartogatott. A döntőbe jutásért Gasparin Szabolcsnak vissza is kellett mennie egy ippon-shobu mérkőzésre (az első érvényes vágásig tart a mérkőzés) a szerb csapatkapitánnyal. A másik négy csapatunk szintén erős vívásokat mutatott, bár a válogatott tagokat felvonultató mezőnyben egyáltalán nem volt könnyű dolguk.

A recept tehát idén sem változott és úgy tűnik, hogy kiválóan működik, mert a katasztrófahelyzet, havazás, hóviharral-fenyegetés és egyéb, akadályozó körülmények ellenére, mintegy huszonhárom csapat képviseltette magát a szegedi kendo versenyen. A nagy visszajárók most is jelen voltak, a szerb válogatott csapat például hagyományosan a verseny látogatói között van már több éve, de persze jöttek a miskolciak és a budapesti klubok is.

A Budapest Főnix Kendo Klub számára ez már a harmadik év zsinórban, amikor a felnövekvő új generáció lelkes tagjaiból több csapatot kiállítva tudunk elindulni a versenyen. A nagy létszámú, több éven keresztül tartó konstans jelenlét nagyon szépen mutatja a klubban folyó munka eredményességét.

A klub tehát négy, egyenként háromfős csapatot tudott idén kiállítani a versenyre, a „C” csapatba került még a Kihin Kendo Klub versenyzője, Lombeczki Viktor, illetve volt még egy ötödik, vegyes csapatunk is Aranyossy Árpád, Kovács Péter, és a Bushido Kendo Klubos Szabó Emese részvételével (az összehasonlításokra éhezők kedvéért: tavaly összesen kilencen léptek pályára tőlünk, ez idén tizenhárom versenyzőre növekedett).

Mindezen adatok és a kiállított versenyzők számnövekedésének száraz leírásai azonban mit sem érnének, ha nem raknánk embereket és gondolatokat mögéjük. El tudom képzelni, hogy a szerb válogatott számára, akiknek fiatal, egyre bővülő csapatuk van, ez a verseny az EB-re való felkészülési periódus egyik fontos állomása, ahol a sok vívás alatt nem csak a fizikumot, vagy a technikát lehet éles helyzetben megfigyelni, hanem a kialakuló csapat összhangját is.

A montenegróiak valószínűleg újítani szerettek volna valamit versenyrejárási szokásaikon, ezért úgy döntöttek, kipróbálnak valami újat. A fiatalabb Főnixes versenyzők számára ez egy jó lehetőség arra, ha nem is túl messze, de mégis kimozduljanak otthonról, egy kis tapasztalatgyűjtés erejéig.

Számomra is az EB-re készülés miatt volt fontos, néhány hibát szeretnék még kijavítani áprilisig, erre ez a verseny kiváló lehetőséget nyújtott. Jó alkalom mindenkinek, hogy más város, vagy akár más országbeli barátaival együtt vívjon, vagy esetleg csapatot alakítson ki. Jó alkalom arra is, hogy összegyűljenek a magyar kendósok Szegeden, és kicsit kötetlenebbül (de azért komolyan) versenyezzenek, aztán (már nem annyira komolyan) mulassanak együtt.

Ezek azonban ugyancsak technikai, racionális megfontolások. A valóság azonban ennél egy picit több, és pont ez a pici az, ami minden évben megadja a lökést, hogy korán reggel, egy kis kendós-tetris keretein belül benyomorgassuk a cuccot a kocsiba és felvágtassunk az M5-ösre – ha van hóvihar, ha nincs. Ugyanis az a helyzet, hogy szeretünk Szegedre menni a Tisza Kupára. Szeretünk ott versenyezni és szeretjük magát a versenyt is. Mind mi, mind a miskolciak, mind a külföldi kendósok.

Valamiért jó dolog Tisza Kupával indítani az évet, és  jövőre is, most már hagyományainkhoz híven visszatérünk, persze az új tagokkal, akik egy jövőbeli hatodik vagy hetedik főnixes csapatot tudnak majd gazdagítani.  

Szegőfi Ákos

A 2014-es Tisza Kupán részt vevő csapataink:

Főnix „A”: Gasparin Szabolcs, Szegőfi Ákos, Lukács Marcell (1. hely)

Főnix „B”: Tallós Zsófia, Laukó Zsófia, Kapus Benjamin

Főnix „C”: Várvizi Attila, Fodor Ágnes, Lombeczki Viktor (Kihin Kendo Klub, Eger)

Főnix „D”: Csendes Sándor, Végh Tamás, Bán Tamás

Hosszúlépés: Aranyossy Árpád, Kovács Péter, Szabó Emese (Bushido Kendo Klub)

Tovább

Az, aki vív, másnap is vív! - Tisza Kupa 2013

A Tisza Kupa különleges hangulatú, jellegzetesen „barátkozós” csapatverseny. A hangsúly nem a klubok vagy nemzetek közötti vetélkedésen van. A verseny utáni másnap(os) reggeli keiko éppen ezért a „Hősök Edzése” nevet kapta, ahol az igazán elhivatottak nemcsak egymással, de a macskajajjal is komoly közdelmben állnak.

Szegeden egyfajta „hagyomány” a szokatlan összetételű csapatok indulása, a szervezők megengedik - és örömmel nézik -, ha különféle nemzetiségű és eltérő klubban gyakorló emberek állnak össze csapattá. Ez nem más magyar versenyre nem jellemző. A Hungária Kupán az indulók jellemzően komolyabban veszik hovatartozásukat, az Országos Csapatbajnokságon meg ugye kötelező saját klubunk színeiben indulni. 

Lukács Marcell vív a Tisza Kupán

Egy másik különlegesség, hogy nem csupán a helyezést elérteknek, illetve a legjobb küzdőszellemű versenyző kap díjat, hanem a legjobb névvel induló csapat is. (Mivel a Főnix éveken keresztül következetesen nem választott vicces nevet - egyes információk szerint több csapat, egymástól függetlenül szerette volna jelentkezését Főnix „A” néven leadni. ) Ezek az apró változtatások összességében egy nagyon jó hangulatú, vicces versenyt eredményeznek, amely a vívások végeztével valahogy gigászi italozásba torkollik. A másnap(os) reggeli keiko éppen ezért a „Hősök Edzése” nevet kapta, ahol az igazán elhivatottak a macskajaj ellenére is összegyűlhetnek vívni.

A versenyen a Főnixesek visszatérő vendégek, idén egész nagy számban, kilenc fővel léptünk pályára. A Főnix „A” szerepelt legjobban, a Gasparin Szabolcs, Korbély László és Lukács Marcell alkotta csapat egészen a döntőig menetelt, bár már a poolban is kemény csapatokkal kerültek szembe: az MJKK „A” csapatát, és egy szerb kendokákból álló tapasztalt, senior csapatot is sikerült felülmúlniuk, a döntőben végül a szerb Makoto Kendo Klub és a Kaishin Kendo Klub versenyzőiből álló csapattól kaptak ki 2:1 arányban. 

Az ezüst érmes csapat: Lukács Marcell, Gasparin Szabolcs, Korbély László

A többieknek sem volt oka szégyenkezni, a tavaly összeállt női kendósainkból álló csapatunk (Horváth Orsolya, Fodor Ági, Laukó Zsófi) kíváló vívásokat produkálva a legjobb nyolc közé jutott, Horváth Orsolya teljesítményét pedig a bírók „Fighting Spirit” különdíjjal jutalmazták. Az Aranyossy Árpád, Horváth Gábor és Tonel Tadic alkotta hármas erős küzdőszellemet  mutatva szintén kijutott a poolból, a második poolkörből azonban már nem sikerült a kijutás az egyenes kieséses rendszerbe. 

A női csapat: Laukó Zsófia, Fodor Ágnes, Horváth Orsolya

Bár az idei Tisza Kupán sajnos a szokottnál kevesebben vettek részt, így is 17 csapat indult el 51 versenyzővel. A verseny ugyanakkor tökéletesen megfelelt a tapasztalatlanabb versenyzőinknek, hogy az edzésen elsajátított technikákat és magabiztosságukat kipróbálják éles szituációkban.

A következő nemzetközi verseny, amely kifejezetten a kezdő és utánpótlást segítő verseny a Sakura Kupa. A Kupáról hamaraosan írunk.

Fotó és szöveg: Szegőfi Ákos

Tovább