kendo

Ha létezik, katasztrófaturista, márpedig létezik, akkor én azt hiszem, megalkothatom a kendoturista fogalmat. A kendoturista jellemzője, hogy a világ különböző kendoversenyein bukkan fel, a versenyeken el nem indul – ez nagyon fontos kitétel! -, mégis szinte az összes backstage információt ismeri és csumizik minden kendóssal. 

Kendoturistaként legutóbb Belgrádban jártam, a 10. Nemzetközi Belgrád Kendo Kupán. Tavaly Szegőfi Ákos itt 3. helyezést ért el, és a versenyről írt tapasztalatai alapvetően idén is megállták a helyüket, a színvonal nem romlott, sőt sokkal erősebb mezőny jött össze. Idén Ákos ugyan nem indult, azonban a Budapest Főnixből így is 14-en utaztunk, amely már önmagában is szép teljesítmény.

A szerb fővárosba 12 országból érkeztek versenyzők, Dusan Nikolić, a Makoto Kendo Klub vezetője, illetve a verseny főszervezője elmondta, több mint 200 nevezést regisztráltak.

Ami, nekem, kendoturistának azonnal feltűnt, hogy nagyon sok jodanos (aki a shinait alapállásban nem hagyományosan, hanem a feje fölé emelve tartja) kendossal lehetett találkozni. A „Beograd A” csapatban például kettő is összejött.

Egy jodanossal vívni mindig sokkal nehezebb, hiszen Európában különösen kevés van belőlük, így edzéseken alig vagy sohasem készülnek a kendosok erre a stílusra. Azonban, ha valaki alaposabban szeretne ismerkedni a jodannal, Szerbiában nem lesz nehéz olyan klubot találni, ahol gyakorolhat.

Jöttünk, láttunk, tanultunk

Természtesen nincs olyan kendós, aki ne úgy menne fel, hogy győzni szeretne. Mi alapvetően fiatal csapattal érkeztünk. A női egyéniben a legjobb nyolc közé jutott Fodor Ágnes, de a Fighting Spirit díjat Tallós Zsófia kapta, aki egyben a magyar válogatott tagja is. Zsófi a saját ágán összekerült Ana Momćilović-csal, a szerb válogatott tagjával, és 2-1-re nagyon szép küzdelemben búcsúzott a versenytől. Nem mellékes, hogy Ana nyerte a női egyéni versenyt.

A férfiak mezőnyében legtovább Tóth Balázsnak, a Szegedi Kendo Egyesület versenyzőjének szurkoltunk, aki végül ezüstérmes lett.

A másnapi csapatverseny több meglepetést tartogatott. Laukó Zsófi sajnos megbetegedett, helyére Aranyossy Árpád állt be, így én maradtam egydül kendoturista. 

A Főnix A csapata (Korbély László, Lukács Marcell, Kuffler Márton, Banai Dániel, Gamauf Gergő) hatalamas küzdelemmel kijutott a pool-ból. A kijutást jelentő győztes vívást Banai Dániel hozta, aki két gyönyörű mennel lépett túl ellenfelén. Az egyenes ágon a fiúk azonnal a Beograd A csapattal találkoztak. Ebben a csapatban szerepelt a tegnapi nap férfi és női egyéni győztese, illetve a szerb reménység, Bobic.

A "Főnix A" a papírformának megfelelően ugyan nem jutott tovább, de olyan küzdelmet mutattak, amely mind a szerbeket, mind pedig minket, főnixeseket is meglepett. A verseny legfiatalabbja, Gamauf Gergő, olyan vívást és harci kedvet mutatott, amelyet tőle még sohasem láttunk. De nem mi lepődtünk meg igazán, hanem Bobic, akinek két olyan kotét vágott Gergő, hogy arra mindenki felszisszent.

A csapatversenyt végül az olasz csapat nyerte meg, amelyben Fabrizio Mandia mellett Christian Filippi vívott, illetve a fiatalabb generációból Ricaldone, Butti és Garcia.

Retro város

Természtesen a kendoturistáskodás fontos eleme a városnézés, de csak mértékkel! Az igazi kendoturista ugyanis nem közlekedik nappal, vagy ha mégis, csak a szállás és a verseny helyszíne között. Ha mindent jól csinált, akkor a teljes verseny után úgy érzi magát, mint egy vámpír, aki folyamatosan óvja magát a napfénytől. Hát ezt az érzést abszolváltuk.

Mindettől függetlenül azért sikerült Belgrádról benyomásokat szereznünk. Ha valaki tényleg kíváncsi arra, hogyan nézett ki Magyarország kb. 1985-ben, akkor ezt a várost semmiképpen se hagyja ki. Az erős kontraszt az emberek és az épületek között feszül. A jól és divatosan öltözött belgrádiak olybá tűnnek, mintha belehelyezték volna őket egy rosszul berendezett háttérbe. Modern buszok és villamosok keverednek olyan régi járművekkel, amelyekről elsőre nem is lehet megmondani, hol van az elejük. És ami még nagyon szembetűnő, hogy cipőboltokból és gyógyszertárakból nagyon erős a felhozatal. Egy utcában legalább kettő van mindegyikből, ki tudja, miért?

Jegy nem kell

Mi a Makoto dojojában szálltunk meg. Ez jelentette az egyetlen nehézséget, mert a verseny helyszíne és a szállás nagyon messze esnek egymástól - busszal 20 percet kellett utazni. Mi naivan többször megpróbáltunk jegyet venni, de az első nap azt mondta a kísérőnk, tök fölösleges, nem kell, senki sem ellenőrzi. Azért mi csak nem nyugodtunk, és szépen bevásároltunk jegyekből. A buszokon azonban – a roncsokon is - digitális jegyellenőrző rendszer működik, amihez mi tök hülyék voltunk. Éppen ezért megkértünk valakit, segítsen már. Először nagyon kedvesen mosolyogtak ránk, majd azt mondták, nem segítenek, mert tényleg tök fölösleges, ellenőr nincs, kár elpazarolni a jegyeket.

Mindent egybevetve Belgrádból hoztunk egy figthing spirit díjat, nagyon jó versenyemléket és 11 db felhasználatlan buszjegyet. Ha utóbbi kell valakinek, szóljon nyugodtan.

További képeket a facebook oldalunkon, illetve itt az egyénit, itt pedig a csapatot találjátok.

Első alkalommal vettünk részt mi, Főnixes versenyzők a Belgrád Kupán. Kufler Márton és Korbély László társaságában utaztam, és meg kell mondanom őszintén igen kellemes meglepetésben volt részünk.

A verseny színhelyén hirtelen az volt az érzésem, mintha mini EB-re érkeztünk volna. A felhozatal különösen ahhoz képest volt meglepő, hogy pár évvel ezelőtt a szerb kendo még igencsak gyerekcipőben járt, most viszont abszolút kitettek magukért a szervezők.

A szokásos versenyszervezői bénázásoknak nyoma sem volt. Mindig volt szalag, tudtuk, ki mikor, következik, figyelmeztetés nélkül a versenyzőket nem tették át az egyik pályáról a másikra, nem volt kicsi a shiaijo (pálya), nem is beszélve arról, a gyakran előforduló hibáról, hogy a versenyzők a pálya melletti részt átjárhatatlan dzsungellé változtatják felszereléseikkel.  

A verseny színhelye egyébként olyan stadion volt, amelyben első osztályú kézi- és kosárlabda-mérkőzéseket tartanak, így volt normális nézőtér, ahol versenyzők kényelmesen letelepedhettek, vagyis csak az álldogált a pálya közelében, akinek valóban dolga volt.

Minden pályához két szalagozó tartozott: egyik a fehérekért felelt, a másik a pirosakért, a verseny állását és a következő vívásokat négy nagy tévéképernyőn lehetett követni.

Érdemes hangsúlyozni, hogy a versenyzők dolgát is nagyban megkönnyítő szervezés az egész verseny hangulatát is egészen megváltoztatja, mindenki nyugodtabb, koncentráltabb és jókedvű, hiszen kizárólag a vívásra kell figyelnie.

Az is elképesztő teljesítmény, hogy egy olyan kis kendo klub, mint a Makoto  Kendo Klub Beograd, képes elérni, hogy kétszáz versenyző nevezzen Európa minden részéből. Voltak szerbek, görögök, macedónok, franciák, olaszok, németek, románok, horvátok és persze mi magyarok – csak a felnőtt mezőnyben 120 induló neve szerepelt a táblán. Ez számomra az elődöntővel együtt öt vívást jelentett, (közülük egy jodanos) ráadásul úgy, hogy a táblázatba előnyerőnek lettem besorsolva.

Érdekes megfigyelni és más versenyzők is így látták, a kendo színvonala ugrásszerűen emelkedett az elmúlt években. Nem nagyon láttam szenvedős, hosszan elnyúló vívásokat, ahol kegyelemből ítélnek ippont az egyik fél javára, sőt, a verseny nagy esélyeseként számon tartott, kétszeres Európa Bajnok Fabrizio Mandiának is komoly akadályokkal kellett szembenéznie. Nem egy vívása torkollott encsóba, a döntő is csak egy hajszálon múlt, vagyis mindenki a versenyre a lehető legjobb formában érkezett.

A szerbek és a nagy meglepetést okozó macedónok hatalmas lelkesedéssel vívtak, és nehéz volt megvágni őket, és a hazai elvárások, illetve az időnként skandálásba forduló bíztatás azonban egyszer sem fordult ellenségeskedésbe – a verseny baráti légköre a már-már fatalista győzni akarás ellenére is sértetlen maradt.

A versenyzésre persze feltette a koronát a kiváló bíráskodás: 7. és 6. danos mesterek íteletei után nem nagyon maradt a bírói döntéssel elégedetlenkedő versenyző. A sok jó meccstől feltüzelve a díjkiosztó után a mesterek is kardot ragadtak, és a küzdelem folytatódott a jigeikoval.

Szegőfi Ákos

A szerző a versenyen a  3. helyen végzett. -  szerk.