kendo

Ha létezik, katasztrófaturista, márpedig létezik, akkor én azt hiszem, megalkothatom a kendoturista fogalmat. A kendoturista jellemzője, hogy a világ különböző kendoversenyein bukkan fel, a versenyeken el nem indul – ez nagyon fontos kitétel! -, mégis szinte az összes backstage információt ismeri és csumizik minden kendóssal. 

Kendoturistaként legutóbb Belgrádban jártam, a 10. Nemzetközi Belgrád Kendo Kupán. Tavaly Szegőfi Ákos itt 3. helyezést ért el, és a versenyről írt tapasztalatai alapvetően idén is megállták a helyüket, a színvonal nem romlott, sőt sokkal erősebb mezőny jött össze. Idén Ákos ugyan nem indult, azonban a Budapest Főnixből így is 14-en utaztunk, amely már önmagában is szép teljesítmény.

A szerb fővárosba 12 országból érkeztek versenyzők, Dusan Nikolić, a Makoto Kendo Klub vezetője, illetve a verseny főszervezője elmondta, több mint 200 nevezést regisztráltak.

Ami, nekem, kendoturistának azonnal feltűnt, hogy nagyon sok jodanos (aki a shinait alapállásban nem hagyományosan, hanem a feje fölé emelve tartja) kendossal lehetett találkozni. A „Beograd A” csapatban például kettő is összejött.

Egy jodanossal vívni mindig sokkal nehezebb, hiszen Európában különösen kevés van belőlük, így edzéseken alig vagy sohasem készülnek a kendosok erre a stílusra. Azonban, ha valaki alaposabban szeretne ismerkedni a jodannal, Szerbiában nem lesz nehéz olyan klubot találni, ahol gyakorolhat.

Jöttünk, láttunk, tanultunk

Természtesen nincs olyan kendós, aki ne úgy menne fel, hogy győzni szeretne. Mi alapvetően fiatal csapattal érkeztünk. A női egyéniben a legjobb nyolc közé jutott Fodor Ágnes, de a Fighting Spirit díjat Tallós Zsófia kapta, aki egyben a magyar válogatott tagja is. Zsófi a saját ágán összekerült Ana Momćilović-csal, a szerb válogatott tagjával, és 2-1-re nagyon szép küzdelemben búcsúzott a versenytől. Nem mellékes, hogy Ana nyerte a női egyéni versenyt.

A férfiak mezőnyében legtovább Tóth Balázsnak, a Szegedi Kendo Egyesület versenyzőjének szurkoltunk, aki végül ezüstérmes lett.

A másnapi csapatverseny több meglepetést tartogatott. Laukó Zsófi sajnos megbetegedett, helyére Aranyossy Árpád állt be, így én maradtam egydül kendoturista. 

A Főnix A csapata (Korbély László, Lukács Marcell, Kuffler Márton, Banai Dániel, Gamauf Gergő) hatalamas küzdelemmel kijutott a pool-ból. A kijutást jelentő győztes vívást Banai Dániel hozta, aki két gyönyörű mennel lépett túl ellenfelén. Az egyenes ágon a fiúk azonnal a Beograd A csapattal találkoztak. Ebben a csapatban szerepelt a tegnapi nap férfi és női egyéni győztese, illetve a szerb reménység, Bobic.

A "Főnix A" a papírformának megfelelően ugyan nem jutott tovább, de olyan küzdelmet mutattak, amely mind a szerbeket, mind pedig minket, főnixeseket is meglepett. A verseny legfiatalabbja, Gamauf Gergő, olyan vívást és harci kedvet mutatott, amelyet tőle még sohasem láttunk. De nem mi lepődtünk meg igazán, hanem Bobic, akinek két olyan kotét vágott Gergő, hogy arra mindenki felszisszent.

A csapatversenyt végül az olasz csapat nyerte meg, amelyben Fabrizio Mandia mellett Christian Filippi vívott, illetve a fiatalabb generációból Ricaldone, Butti és Garcia.

Retro város

Természtesen a kendoturistáskodás fontos eleme a városnézés, de csak mértékkel! Az igazi kendoturista ugyanis nem közlekedik nappal, vagy ha mégis, csak a szállás és a verseny helyszíne között. Ha mindent jól csinált, akkor a teljes verseny után úgy érzi magát, mint egy vámpír, aki folyamatosan óvja magát a napfénytől. Hát ezt az érzést abszolváltuk.

Mindettől függetlenül azért sikerült Belgrádról benyomásokat szereznünk. Ha valaki tényleg kíváncsi arra, hogyan nézett ki Magyarország kb. 1985-ben, akkor ezt a várost semmiképpen se hagyja ki. Az erős kontraszt az emberek és az épületek között feszül. A jól és divatosan öltözött belgrádiak olybá tűnnek, mintha belehelyezték volna őket egy rosszul berendezett háttérbe. Modern buszok és villamosok keverednek olyan régi járművekkel, amelyekről elsőre nem is lehet megmondani, hol van az elejük. És ami még nagyon szembetűnő, hogy cipőboltokból és gyógyszertárakból nagyon erős a felhozatal. Egy utcában legalább kettő van mindegyikből, ki tudja, miért?

Jegy nem kell

Mi a Makoto dojojában szálltunk meg. Ez jelentette az egyetlen nehézséget, mert a verseny helyszíne és a szállás nagyon messze esnek egymástól - busszal 20 percet kellett utazni. Mi naivan többször megpróbáltunk jegyet venni, de az első nap azt mondta a kísérőnk, tök fölösleges, nem kell, senki sem ellenőrzi. Azért mi csak nem nyugodtunk, és szépen bevásároltunk jegyekből. A buszokon azonban – a roncsokon is - digitális jegyellenőrző rendszer működik, amihez mi tök hülyék voltunk. Éppen ezért megkértünk valakit, segítsen már. Először nagyon kedvesen mosolyogtak ránk, majd azt mondták, nem segítenek, mert tényleg tök fölösleges, ellenőr nincs, kár elpazarolni a jegyeket.

Mindent egybevetve Belgrádból hoztunk egy figthing spirit díjat, nagyon jó versenyemléket és 11 db felhasználatlan buszjegyet. Ha utóbbi kell valakinek, szóljon nyugodtan.

További képeket a facebook oldalunkon, illetve itt az egyénit, itt pedig a csapatot találjátok.