kendo

Bár a tavalyi eredmények (junior csapat harmadik helyezés, férfi csapat harmadik helyezés női csapat és egyéni harmadik helyezés) után, szigorúan a helyezéseket nézve csalódottak is lehetnénk a 2014-es franciaországi kendo Európa-bajnokságot követően, szó sem lehet arról, hogy az április 11. és 13. közötti kontinenstornát negatívan értékeljük.

Való igaz, idén csak egyetlen egy kategóriában, női egyéniben, Bővíz Marina második helyével sikerült felülmúlni a tavalyi eredményeket, azonban semmi okunk azt gondolni, hogy rossz úton járunk. A clermont-ferrandi versenynek ugyanis voltak tanulságai.

Erősebb, tömörebb lett a mezőny

A férfi egyéni versenyben egy angol, a női mezőnyben pedig egy holland kendoka végzett az élen, az olasz válogaTótht női és férfi csapatban aranyérmet, egyéniben pedig szintén mindkét kategóriában bronzérmet szerzett. A junioroknál egy orosz kendós Kirill Kremcsejev, diadalmaskodott, akit jól ismerünk a 2013-as Sakura-kupáról is.

Az előbb említett nemzetek mellett a román, a lengyel és a szerb válogaTótht is sokat fejlődött. Bárány Tibor (7.dan), aki Magyarországot bíróként képviselte a tornán, kérdésünkre elmondta, ez a sokszínűség arra világít rá, hogy az a tudás, amely korábban egy-két nemzet kezében volt, egyre több országba eljuTótht és el is jut. Jól mutatja ezt, hogy a berlini EB-n junior csapatban, junior egyéniben, férfi csapatban első, férfi egyéniben, női csapatban második helyen végző franciák sem taroltak az idén. Egy ilyen mezőnyben pedig, egy kis szövetségnek, mint a magyarországi, ahol mindössze néhány százan kendóznak, nagyon nehéz egyenletes eredményeket hozni.

A vívás minőségére továbbra sem lehet panasz

Bővíz Marina második helyezése mellett három fighting spirit díjat is kapott a válogaTótht. Tóth Balázst a férfi csapatversenyben, Babos Gábort egyéniben, Lukács Marcellt pedig a juniorok között díjazták. Utóbbi a későbbi győztes orosztól kapott ki, Babos a nyolc között esett ki a több mint százötven fős mezőnyből – ahogyan a férfi válogaTótht többi, egyéniben induló tagja is eljuTótht a tizenhat közé, és nemcsak a díjazottakra, de a válogaTótht minden tagjára igaz az, hogy magas színvonalon vívtak.

Az út jó, csak tovább kell menni

A férfi csapatversenyt követően a válogaTótht tagjai egyéniben még összeszedettebben vívtak, és a tizenhat közé juTóthtak, Babos Gábor pedig még onnan is tovább, a nyolc közé. A női egyéni második hely nagyon szép eredmény, és egyáltalán nem meglepő. A válogaTóthton látszik, hogy képes hozni az eredményeket, de az utóbbi évektől eltérően sokkal többet kell befektetni.

Az elkövetkezendő versenyeket, a jövő évi, tokiói világbajnokságot és a két év múlva esedékes következő, Európa-bajnokságot ugyanolyan komoly reményekkel várhatjuk, mint az eddigi tornákat, amennyiben ugyanezen az úton haladunk tovább. - hangsúlyozta Bárány Tibor.

Az Eb-n szereplő magyar válogaTótht

Juniorok

Lukács Marcell, Komjáti Krisztián, Komjáti Tamás

Nők

Bővíz Marina, Czimbalmos Mercédesz, Pénzes Eszter, Szabó Emese, Tallós Zsófia

Férfiak

Babos Gábor, Dubi Attila, Dubi Sándor,Király Norbert, Szegőfi Ákos, Tóthh Balázs, Váradi Ábel

A magyar válogaTótht eredményei a 26. kendo Európa-bajnokságon

Bővíz Marina – II. helyezés, női egyéni kategória
Tóth Balázs – Fighting Spirit díj, férfi csapat kategória
Babos Gábor – Fighting Spirit díj, férfi egyéni kategória
Lukács Marcell – Fighting Spirit díj, junior egyéni kategória

A válogatott minden tagjának gratulálunk!

Horváth András

Fotók: Bővíz Ferenc

A 21. Budapest Sakura Kupa mindenképpen különlegesre sikerült. 24 klubból 160 versenyző érkezett, az indulók majdnem fele utánpótlás korosztályból került ki, így Magyarországon először nyílt lehetőség a junior kendo csapatversenyre. Ráadásul nekem ez volt az első versenyem.

Szerző: Horváth András

fotók: Gubó Viktória

Ha valaki másfél évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy 2014. március 22-én kendó versenyem lesz, kiröhögöm.

Ha nagyjából egy éve, az előző (sorban a huszadik) Budapest Sakura Kupa alatt teszi meg ugyanezt, amikor még csak lóti-futiként piros és fehér szalagokkal, vagy szendvicsekkel, tollakkal, találatjelző-táblákkal, meg jegyzőkönyvekkel a kezemben, megilletődötten szaladgáltam segítőként a pályák között, már biztosan nem kacagok.

Akkor – még nullkilométeres kendokaként – ugyanis már szinte teljesen biztos voltam benne, hogy az életemnek fenekestül fel kell fordulnia ahhoz, hogy idén ne legyek ott a Kodály zenesuli tornatermében, a dojónkban, hakamában, karddal a kezemben. A szerepem változott, a lámpalázam maradt.

Az elmúlt szombaton már nem azért voltam zavarban, mert egy rakás idegen volt körülöttem, akik látszólag mindennel tisztában vannak – még azzal is, ami az én dolgom –, most már csak a versenyzés miatt voltam a kelleténél jobban betojva. Mert egy verseny igenis fontos része a kendónak, akkor is, ha az ember egyáltalán nem tervezi, hogy versenyező lesz. Ilyen helyzetekben (mint a versenyek, vagy a vizsgák) lehet felmérni igazán, hogy hol is tartunk. Amikor tétje van egy men-, egy kotevágásnak, egy kirikaeshinek, vagy egy kiainak.

A lámpaláz nem is múlt el a harmadik körig, amikor az ellenfél motodachija miatt négyszer kellett hozzákezdeni a gyakorlathoz. Szükség volt valamilyen váratlan eseményre, ami egy pillanatra elfeledteti velem a versenyhelyzetet, hogy ténylegesen a fontos feladatomra tudjak koncentrálni, nevezetesen arra, hogy a vágásokat a lehető legjobb tudásom szerint kivitelezzem. Aki versenyez, annak ezt is tudnia kell, és először saját magát kell legyőznie ahhoz, hogy továbbfejlődjön, és másokkal szemben is esélye legyen.

Én akkor jöttem rá, hogy nincs is miért izgulnom, a különböző országokból a versenyre érkezett százhatvan ember tulajdonképpen ugyanazért van ott, amiért én: mert szeret kendózni. Hiába jutott nekem mindössze háromszor talán másfél perc a versenyből, többet tanultam ennyi idő alatt, mint amire számítottam, hogy tanulni fogok.

A harmadik kihon-gyakorlat után arra a napra minden kendóval kapcsolatos gondolatom a helyére került. Anélkül, hogy bárki egy mondatot is szólt volna, tudtam, mire kell majd jobban figyelnem a következő edzésen. Nyilván nem láttam az összes hibámat, de azt igen, hogy merre induljak.

Nem tanultam meg egy csapásra tökéleteset vágni, de egy kicsivel közelebb kerültem ahhoz, hogy jövőre talán egy lépéssel tovább is jussak a Budapest Sakura Kupán. Talán... És a feladatok azzal, hogy letudtam a versenyt még nem értek véget, ugyanis a kiesett kendókák ezután – házigazdaként – a torna további lebonyolításában segédkeztek, és persze szurkoltak a még versenyben lévő klubtársaknak vagy a bírói asztal mögött ülve, vagy állva mérsékelten és sportszerűen.

Mert, ha valamit tanultam tavaly január eleje óta, mióta kendózni járok, az az, hogy ezen az úton hiába mindenki egyedül jár, társak nélkül sokkal lassabban halad.

És, ha valaki most azt mondja, jövőre nem leszek ott a 22. Sakura-kupán, kiröhögöm.

Sándor Dubi is thecaptain of theHungarianNational Men’s KendoTeam. He wontheindividual European KendoChampionshipstitletwiceand wasalsothemember of the team atthe World Championships, where Hungary tookthe 3rd placeinthemen’s team competition. Thisyear, he willconduct a kendoseminarin Budapest, whichwill be heldafterthe21st Budapest SakuraCup.

When and whydidyou start practicingkendo? 

My dad took me to the first training because I always enjoyed playing with swords. They thought it will be good forme. Well, it was a good decision. I’m still grateful for it.

Your brother is also a successful competitor. How does it feel to practice and go to the competitions wit hhim?

I always enjoyed working to get her with Attila, and have always been proud of him. Our personalities are really different, so our style in kendo is different as well. I’m really happy that he could find his own style. People don’t eventhink about how difficult it is, when you have to find your own way when you are young.

Do you?

Youk now, we could have said, that ’I’d rather play football because I don’t want to go to thehard and strict kendo practice…” – and in this case, I’m not talking about my brother. I’m sure it’s a good feeling that you are always there for eachother… Of course it is! I’d mention two specific things: the first is that before goingt o a competition we always gather in our parents’ house. The other is that during competitions I always have the feeling that I’m on thes hiaijou with him, and the other way around. It’s interesting, and pretty hard to explain. In most of the cases, when I fight him, I know what he is planning to do, However, last time, at the National Championships there was a moment when we were standing still. It took quite a long time actually. I think that wast he first time when wedidn’t know any thing about the other’s plans. I really enjoyed that moment. I believe our kendo has improved.

Has your attitude to wards competiong changed any thing during the years?

As a child you aim to win a lot of medals and trophies. I wasn’t really successful in this, I think I was a latebloomer. I started to have results in the age of 19-20. I always got mad if I lost, and I blamed my self. The will in me is still really strong, but I learned how to deal with lost matches. Kendo teaches us to practice and develope our selves until the end of our lives, doesn’t it.

Who are the people o rwhat are the influences that made you develop during the years?

I could say my parents, my companions, my friends or the sense is who helped me a lot. As a competitor the most important thing forme is stamina. As I’ve said I learned a lot from the experiences when I lost. Of course you can only learn from these after wards. When you lose, first you only feel like you are tired of thew hole thing. Even if you have been working your really hard, some how you can’t succeed. In these cases you need a lot of strength to go to then exttraining and keep pushing even harder. This was thething, who made me develop: I transformed the disappointments in to energy.

What do you think, why is the Budapest Sakura Cup important for beginner kendokas?
Beginner sor the little more experienced kendokas could me a sure their skills in this competition a tequeal level. Thanksfor Tibor Bárány the tournament has be come international.

Why is it special this year?
This year, there’s a seminar after the competition, what I would recommend to all the competitors and even for thenon-competitors as well.

You will lead the seminar. What are you going to concentrateon?

Since beginner and experienced kendokas will alsotake part atthetraining, I would like to start with the basics. Later on we will move on to the shiai techniques, performed by the Hungarian National Team. In the end, we will have jigeiko. The most importantaim is to share our experience and to help the participant sin their development.

The European KendoChampionshipwill be heldinApril. What do you think about the team’s condition?

Of course our aim is towin in every cathegories. If it wouldn’t be there’d be no point of we aring the national team’s out fit. I’m sure that every single teammate of mine thinks the sameway. I think the preparations were going really well.

What are your plans after the EKC?

We will continue the preparations for the World Championships. This year’s EKC is a really important stop forus. We can mea sure our skills, and see what we need to develop. Most of us will stop competing after the WKC, so we also have to find then extgeneration for the team.

Czimbalmos Mercédesz

Dubi Sándor a magyar kendó válogatott csapatkapitánya. Kétszeres Európa-bajnok, az Olaszországban megrendezett 15. Kendó Világbajnokságon csapatban harmadik helyezést ért el. A Budapest Sakura Kupán, 2014. március 22-23-án szemináriumot tart a fiatal kendókáknak.

Mikor és miért kezdtél el kendózni?
Apukám vitt el az első edzésre, mert eléggé igényeltem a mozgást, tele voltam energiával. „Kardozni” meg szerettem, így azt gondolták, ez megfelelő lesz nekem. Jó döntés volt, köszönöm nekik.

Testvéred, Dubi Attila hozzád hasonlóan eredményes versenyző. Milyen érzés vele együtt megjelenni a versenyeken és nap mint nap együtt edzeni?
Attilával mindig nagyon élveztem a közös munkát, nagyon büszke voltam rá kicsiként is és most is. Mi nagyon különbözők vagyunk, ezért a kendónk sem hasonlít szinte semmiben. Örülök, hogy sikerült megtalálnia a saját stílusát, sokan nem is gondolnák, milyen nehéz dolog ez olyan fiatalon, mint amikor nekünk kellett.

Hogy érted azt, hogy kellett?
Tudod, gyerekként mondhattuk volna azt is, hogy „én inkább focizom, és nem megyek a szigorú és nehéz kendó edzésre”...sokak meglepetésére volt ilyen is, és most persze nem az öcsémről beszélek.

Gondolom, jó érzéssel tölt el, hogy mindig ott vagytok egymásnak…
Természetesen az. Talán két dolgot emelnék ki: az egyik a nagy versenyekre való indulások előtti pillanatok otthon a szüleinkkel, a másik, hogy csapatversenyeken sokszor olyan érzésem van, mintha ott lennék vele a pályán és fordítva. Érdekes érzés ez, nehéz elmagyarázni. Az esetek 90%-ban előre tudom, mit fog csinálni, és szerintem ő is így van velem. A legutóbbi Kendó Országos Bajnokságon volt egy különös pillanat: egymás ellen vívtunk, mindketten megálltunk és nem mozdultunk elég hosszú ideig. Életünkben először akkor nem tudtuk a másikról, hogy mire is készül. Nagyon élveztem azt a pillanatot. Szerintem ez jelenti azt, hogy fejlődünk.

Az évek során hogyan változott a versenyzéshez való hozzáállásod?
Gyerekként azért kendózol, hogy sok versenyt nyerj, kapj érmeket és kupákat. Nekem ez nem annyira ment, nyertem is meg nem is. Azt hiszem, későn érő típus voltam. 19-20 éves koromban aztán kezdtek jönni az eredmények. Persze ha vesztettem, rosszul érintett, mérges voltam magamra. Most is nagyon erős bennem a nyerni akarás, de megtanultam veszíteni is. Sokszor abból, hogy nem nyersz, többet tanulhatsz, mint egy győzelemből. Hiszen mire is tanít kendo? Életünk végéig tudunk gyakorolni és fejlődni.

Kik azok az emberek, vagy mik azok az impulzusok, amik előrébb vittek az évek során?
Sorolhatnám a szüleimet, a társaimat, a sok mestert, akik segítettek nekem. Versenyzőként azonban nekem a legfontosabb a kitartás. Ahogy mondtam, sokat tanultam olyan versenyekből, amikor kiestem és nem értem el eredményt. Persze ezekből csak később lehet tanulni, akkor és ott nem. Akkor és ott azt érzed, hogy eleged van az egészből. Hiába köpöd ki a tüdőd az edzéseken, hiába a sok fájdalom és fáradtság, valamiért mégsem sikerül. Ilyenkor rengeteg erő kell, hogy lemenj a következő edzésre és ott folytasd, ahol abbahagytad, csak még keményebben. Engem ez vitt előre, hogy kitartó voltam és ezeket a csalódásokat átalakítottam energiává.

Mit gondolsz, miért fontos a Budapest Sakura Kupa kezdő kendokák számára?
A kezdő és haladó kendokák ezen a versenyen igazán felmérhetik képességeiket a hasonló szinten lévő társaikkal szemben. Ráadásul a verseny nemzetközivé nőtte ki magát Bárány Tibor szervező munkájának köszönhetően.

Mitől lesz különleges az idei Budapest Sakura Kupa?
Idén a versenyhez edzőtábor is kapcsolódik, ami minden versenyző és nem versenyző kendós társamnak ajánlok figyelmébe. Ezen kívül a Budapest Sakura Kupa teljes bevétele a magyar kendó válogatott idei Európa-bajnoki szereplését támogatja.

A versenyt követő edzőtábort te vezeted. Mire helyezed a hangsúlyt?
Mivel kezdő illetve haladó kendósok vesznek részt ezen az edzésen, ezért délelőtt az alapokkal foglalkozunk, délután pedig a versenyzésről szeretnék pár gondolatot megosztani, amiket a válogatott tagok fognak bemutatni. A végén pedig közös vívással zárunk. A legfőbb cél az, hogy sikeresen megoszthassuk tapasztalatainkat, és ezzel segítsük a résztvevők fejlődését.

Április 11-13-án Kendó Európa-bajnokság Franciaországban. Hogy látod, milyen állapotban van a válogatott?
Természetesen a célunk nem lehet más, mint nyerni, minden kategóriában. Ha nem ez a cél, felesleges bárkinek is a válogatott melegítőt magára vennie. De biztos vagyok benne, hogy ezt minden csapattársam így gondolja. A kilátások, nos, az már más tészta. Soha nem szoktam jósolgatni vagy ígérgetni, de egy dolgot biztosan tudok: ez egy nagyon jól sikerült felkészülés, tiszta lelkiismerettel indulhatunk útnak áprilisban.

Mik a válogatott céljai az EB utánra?
Úgy gondolom, folytatjuk a felkészülést a 2015-ös világbajnokságra, mert Franciaország egy nagyon fontos állomás lesz nekünk, ahol felmérhetjük, hol tartunk most, mik a hiányosságaink. Ezen kívül a másik fontos feladat, hogy megtaláljuk azokat a potenciális embereket a csapatba, akik majd a jövőben át tudják venni a stafétát, mert a VB után a csapat nagy része befejezi a válogatott szereplést.

Czimbalmos Mercédesz

Szerdán érkezik Magyarországra a világ egyik legerősebb és leghíresebb japán kendo iskolája, a Kokushikan Egyetem kendó delegációja. A leendő kendo oktatók azért érkeznek, hogy külföldi tapasztalatokat szerezzenek. Magyarország kivételes helyzetben van, hiszen Európában rajtunk kívül csak Franciaországnak van együttműködési megállapodása. 2000-ben a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara (TF) kötött megállapodást a Kokushikan Egyetem Testnevelési karával.

Tóth Balázs, magyar kendo válogatott, csapatvilágbajnoki bronzérmes, a Szegedi Kendo Egyesület tagja a japán Kokushikan Egyetem kendo tagozatán töltött egy évet. Hogy kicsit képben legyünk, mi is folyik a Kokushikanon, illetve milyen szellemiséget hoznak egy hétre hozzánk a japán kendokák, Tóth Balázs foglalta össze az élményeit, tapasztalatait.

Nem fogok általános élménybeszámolót írni, hanem olyan rövid leírást igyekszem adni a magyar kendósoknak, ami a Kokushikan szellemiségében foglalja össze a kendó esszenciáját. Szeretném átadni azt az érzést, amellyel nap mint nap edzettem, ami segített megérteni az „ortodox” kendót. Igyekszem majd nem nagyzoló szavakat használni és érthetően fogalmazni. A szakmai leírásoknál azokat a jegyzeteimet használom, amiket közvetlenül az edzések után írtam, és a mesterek szavait is változtatás nélkül igyekszem majd visszaadni.

A Kokushikan szelleme

A Kokushikan Egyetem kendó klubjának légköre nem akármilyen. Ha az embernek szerencséje van belekerülni és részévé válni, akkor küzdelem vár rá. Küzdelem, hogy alázzattal legyen képes viseltetni a kendó iránt. Ez egy olyan közösség, ami magával ragad és ha akarsz, küzdesz, odateszed magad, akkor befogad és segít.

Az egyetemisták között évről évre, majd nemzedékről nemzedékre száll a kendó tudása, amit az edzésen keresztül és nem szavakkal adnak át. Nem sok helyét éreztem az úgynevezett sporttudománynak, vagy az elméleti kutakodásnak. Igaz, hogy a kendót igazán csak az értheti, aki csinálja. "Yaru shika nai!"- szokták mondani, ami annyit tesz: Csak csináld!

A „mushin” (a tudat üressége) fogalmát sokan emlegetik és ismerik. Ez edzés közben és a versenyen is nagyon fontos. Elérése edzés közben egyfajta erőfeszítés. Például arra, hogy ne foglalkoztasson minket, mennyire nem érdekel esetleg az aznapi keiko (gyakorlás), vagy mennyit kell tanulni, mi van a munkahelyen, a családban, vagy hogy „ez fáj, az fáj”. Azaz a csitíthatatlan ego legyőzését jelenti. Azt, hogy képesek legyünk alázattal, maximálisan odatenni magunkat.

Vannak olyan időszakok, amikor nem olyan nehéz az edzés. Ezt mindenki szereti és jókedvű, de igazán tanulni a nehéz időszakokban lehet. Amikor van reggeli edzés, vizsga napközben és még délután is sok a kakarigeiko. Akkor minden nap meg kell kérdezni, hogy mit is akarunk magunktól. Hosszú távon egyszerűbb mosolyogva a küzdelmet választani, mint morogva hagyni a francba az egészet. Úgy gondolom, ez a hozzáállás az, ami a bajnokokra jellemző, bár ez önmagában még közel sem elég, de enélkül biztos, hogy senki sem lesz bajnok.

Ha képes az ember, hogy ezt az attitűdöt magáévá tegye, azaz „befogod, és csinálod”, akkor zöld útja van, és gond nélkül illeszkedik be a Kokushikan közösségébe, és persze megkaphat mindent, amit tudni akar a kendó alapjairól.

Ujiie sensei és a reggeli oikomi geiko

A Kokushikanon mindenki a helyes kendót kapja. Ujiie sensei jelenléte áthat mindent. Nem lehet hibázni a szeme előtt. Ha vívunk vele, nem lehet félvállról venni, és egyből tudjuk, hogy hol hibádzik a mozgás, az energia. Az oikomi geiko ideje reggel fél hét. Még álmosak vagyunk, de máris egy szigorú szempár lesi minden mozdulatunkat. Ez az edzésmódszer teljesen az alapról szól.

Ujiie sensei alapelve az oikominál, hogy ne milliót vágjunk 90 %-kal, hanem csak 100-at vagy 200-at, de azt 120%-kal. „Minden egyes vágás ippon legyen!”

Az egyórás edzésen a diákok öt vagy hat sorban állnak, ami tulajdonképpen nem jelent mennyiségileg nagy terhelést. Ám az a tény, hogy reggel van, és ilyen korán technikailag a maximum fölött kell tejesíteni, megadja az edzés intenzitását. (Hogy a tudományokat szeretőknek is kedvezzek egy kicsit: az edzéselméletben köztudott, hogy az intenzitást nem csak a mennyiségi növeléssel lehet fokozni). Ujiie sesnei sokszor megállítja az edzést, és reggelről reggelre sokszor ugyanazokat a dolgokat elmondja, beleveri a diákok fejébe.

A lendületről

Ujiie sensei nem győzte hangsúlyozni, hogy a kendóban milyen fontos a „lendület”. Ezalat megkülönböztette a test lendületét, a technika, vagy mozdulat végrehajtásának lendületét, és a ki, az energia lendületét. Az utóbbit tartotta a legfontosabbnak. Gyakorlatiasabb leírásban: az oikomiban minden indulás előtt hosszú kiai szükséges. A kiai erejének maximálisnak, és ehhez a légzéstechnikának (amiről majd később írok) helyesnek kell lennie. Ha ez megvan, akkor összeszedi a mozgást is (ez természetes), de a jó kiaiért meg kell tenni az erőfeszítéseket. „Nem baj ha csillagokat látunk!”

A helyes technika összetevőiről

Nagy mozgással, gyorsan, erősen és mindhárom a helyesség jegyében. Ugyanakkor szükség van a türelemre, amihez én még a kitartás szót is írnám. Ez annyit tesz, hogy az edzés alatt mindvégig be kell tartani a helyességet. A test képes rá, hogy a szigorú edzés közben is megtartsa a mozgást, még ha nem is tudja olyan gyorsan végezni azt. Türelemmel végig kell csinálni mindig. Ha türelem hiányzott, Ujiie sensei nagyon tudott haragudni.

A motodachi feladata

Ujiie sensei úgy magyarázta, hogy „teinei ni ukeru”, ami körülbelül azt jelenti, körültekintően, gondosan, alaposan elszenvedni. Ha rossz a motodachi, a gyakorlónak nagyon keserves az edzés. Ezért ebben a szerepben nem pihenni kell, hanem segíteni a társunkat!

Ōta sensei és a Houjou – a helyes légzésről

Ōta sensei tartotta a houjou kata óráimat, és az egész kint töltött évem alatt vele vívtam a legtöbbet. (Ōta sensei vezeti a szerdán érkező Kokushikan delegációt.) A katáról nem akarok leírást adni, inkább azokat az érzéseket szeretném elmondani, amiket a gyakorlás közben tapasztalok. Ōta sensei szerint aki gyakorolja, az nem téveszti szem elől sosem a kendó alapjait. Az egyik régi ryuuha (a Jikishinkage-ryuu) lépései, kamaejai láthatók benne, ugyanakkor a mai kendóban is nagy hasznát veszi az ember. Fontos eleme a rekeszlégzés, az aun no kokyuuhou.

Ha valaki helyesen csinálja, akkor alig vesz levegőt közben és ráadásul még a helyes végrehajtásra is figyelni kell a nehéz bokutóval: a bal kéz erős fogása, mestsuke, az unpo lépés helyessége, a vágás ereje – moroude, atobaya fogalmak, az uchidachi shidachi időzítése az aiuchinál, ki no okori wo yomu azaz érezni, hogy mikor indul a másik....

Hogy ezt a tudást ismerjük, Ōta sensei nagyon fontosnak tartja. Ha valaki vívott már vele, és nem szokott hozzá a stílusához, tudja, hogy olyan érzés, hogy már az első pillanatban alig kapunk levegőt. Én is sokat szenvedtem vele az első időszakban, de a houjou órák segítettek rájönni, hogy miért.

Vívás közben nem lehet akármikor levegőt venni. Nem érdemes megszakítani a nyomást (kihaku). Egy érzékeny pontja a mérkőzésnek a fordulás, és sokan ezen a ponton sajnos gyakorlás közben is megszakítják a kiaiukat (a kiait egyébkét Európában szerintem nagyon kevesen veszik komolyan).

Ahhoz, hogy minden vágásnál maximálisan tudjunk kiaiozni, ugyanakkor ne veszítsük el a szálat, nem sokszor adódik alkalmunk levegőt venni. Ilyen alkalom például a kiemelés. Miután erre rájöttem és ilyen szemszögből figyeltem a többieket, én is tudatosan elkezdtem gyakorolni. Amikor fölálltam Ōta senseiel vívni, mindig nagy kiait csináltam, majd nyomtam amíg tudtam, és a vágások utáni fordulásnál mindig igyekeztem megtartani a kiait és tovább nyomni. Ezt ha jól csinálja az ember, az ellenfelet meg lehet törni, és a vágásra is helyet lehet találni. Nem véletlen mondják, hogy az ellenfél tartásának a megtörése után kell vágni: aite no kamae wo kuzushitekara utsu.

Nekem az a véleményem, hogy olyan technikákra van szükségünk magasabb szinten, amivel megtörjük és kizökkentjük az ellenfelet. Miután ez megvalósult, utána már a helyzetnek megfelelően kijön az a debana men vagy a kaeshi do…

Az egyetem tavalyi naptárában a kendo klub oldalánál van a következő mondat: „Kiai de aite wo yobidashi, ken no saki de ayatsuru”. Nagyjából azt jelenti,: A kiaial kizökkentjük az ellenfelet (hívjuk az ellenfelet) és a kard hegyével kezeljük! Fordításban furcsa, de azt hiszem, értjük a lényeget.

Még egy történet eszembe jutott: a nyári edzőtáborban kaptam a fejemre Ujiie senseitől azért, mert „nem veszem komolyan a kiait!”. Azt mondta, hogy jigeikoban sokkal hosszabban kiaiozzak. Szerintem ha így tesz az ember, nem tudom miért, de sokkal inkább birtokában lesz a testének.

Kubo sensei és a tökéletes men vágás

Amikor Andou elsős korában sérüléssel érkezett az egyetemre, az első hónapokat ki kellett hagynia. Felépülése után elkezdte az edzéseket és ottmaradt még a délutáni edzések után is gyakorolni azért, hogy behozza a lemaradást. Nem telt el sok idő és mindenki követte a példáját. Ebből hagyomány lett. Inokori renshuu-nek hívják ezt a szokást, ami annyit tesz, hogy maradni és gyakorolni.

Az első pár edzésemen nem tudtam, hogy mit csinálnak pontosan. Azt hittem, hogy csak a versenyzők, esetleg a vizsgára készülők maradhatnak vagy ilyesmi. Kubo sensei invitált, hogy csatlakozzak én is. Ő és Watanabe Ryuujirou, aki a 2013-as delegációval volt Magyarországon, mindig ketten gyakoroltak, de akkor bevettek engem is, és ez a szokás az elkövetkező egy évem minden egyes napjára megmaradt.

Az edzések végén mindig kimentünk inni és beszélgettünk, ez körülbelül 10 percig tartott, aztán szépen lassan elkezdtünk újraöltözni. Általában így, hármasban gyakoroltunk csak men és kote vágást, majd a legvégén egy kakarigeikóval zártuk ezt a ráadás kb. 40 percet.

A gyakorlás nem állt másból, mint hatalmas kiaiból és a vágásból. Mindegyik előtt újra össze kellett szedni magunkat, és Kubo sensei mindegyik vágásban talált valami kifogást, javítanivalót. Minden nap fölírt filctollal a táblára egy mondást vagy egy gondolatot a motiváció miatt - amire valljuk be, nagyon is szükség volt.

Azt éreztem, hogy a gyakorlás során szétszedik a mozgásom. Minden egyes porcikámra figyelni akartam. Helyesen csinálni, de nagyon nehezen ment. Kubo mester így magyarázott: kiai: Too ma-ból! Mélyről kell, hogy jöjjön, és fölfelé! Sosem eshet le a kiai sem a vágás előtt sem után! Kiai közben a láb mozogjon, a saját mozgást, egyensúlyt meg kell találni, hogy a bal lábról tudjunk indulni. (Sohasem belépéssel, mindig helyből gyakoroltunk a vágás pillanatában már mozdulatlan motodachira, aki segítette a helyes végrehajtást.)

Kamae: bal kéz kisujj gyűrűsujj szorít és a bal kéz helyzete nagyon stabil. A jobb kéznek is határozottan fognia kell a kardot. A kiai által a kamae rendeződik és kialakul az ideális alaphelyzet. Ha megvan a stabil központ, akkor jó a tartás.

Az indulásnál a bal lábról indítjuk a mozgást, és a csípő, jobb láb indul előre (nem fölfelé!). Egyszerre megy a kéz és láb! A kardot „lengetjük”, mint az ostorcsapás (kisujj szorítása, és a kard hegye a leggyorsabb), így lesz erős a vágás. Vágás indításánál előre mozog a kéz és nem magunk felé! A bal kéz irányítja a mozgást, és a kezek helyzete a kamae helyzetétől nem térhet el! Így a legstabilabb az egész. Ugyanakkor a jobb kéz is fog, és nem változik a fogás helye, a tenouchinál keményen rásegít! Vágás után természetesen ott marad a kard! Sem lejjebb sem feljebb nem mozdul. A vágáskor gyorsan zár a bal láb, és gyorsan kell csinálni a zanshint és a fordulást!

Ezek azok a gondolatok, amiket szem előtt tartva nap mint nap gyakoroltuk az alapot. Ha ez megvan akkor minden menni fog.

Végül két mondat Kubo senseitől:

” Ganbatteokeba, yokattadake ha ienai.” Ha igazán küzdesz, nem elégszel meg a jóval! (szabad fordításban)

„Gakusei ni kansha. Kyou mo taisetsu ni.” Köszönet a diákoknak, a mai nap sem telt hiába.

Tóth Balázs

A Kokushikan Egyetem 2014-es programja Magyarországon:

02. 19. érkezik a delegáció

02.19-23. Vidéki kendo klubokkal edzés

02. 23. TF Küzdősport tanszék kézilabda csarnokában lesz házi verseny, közös edzés, jigeiko

02.24 és/vagy 25. TF-n óralátogatások és Dr. Radák Zsolt dékán tart előadást

02.24, 25. este MJKK és Budapest Főnix edzésein látogatás

02.26. Sayonara party és Ota sensei Bucsuztatója